Fotóstúdió Anyával – hogyan telt az anya-lánya fotózásunk?

Anyák Napi ajándéknak egy fotóstúdió?

Édesanyámmal nekünk évente jár egy nap – vagy egy hosszú hétvége -, amikor otthon hagyjuk a férfiakat, s minőségi időt töltünk együtt. Ez általában egy wellness hétvége szokott lenni, de a mostani koronavírushelyzetben valami mást kellett kitalálunk. A wellness-t mindig ajándékba kapjuk az Apukámtól, viszont idén neki is újra kellett terveznie, úgyhogy a gyeplő átkerült az én kezembe. Sokáig gondolkodtam, hogyan kellene bepótolni a közös élményt, amikor egy népszerű képnézegetős oldalon belefutottam egy táblába: Anya-lány fotózás ötletek. Több se kellett a fantáziámnak, tudtam, hogy egy fotóstúdió lesz az idei célpontunk. Na, de melyik? Vidéken lakunk, így a közelben nem igen található egy olyan sem, amelyik kicsit is követné az aktuális fényképészeti trendeket – már, ami a kellékeket és berendezést illeti. S nem akartam olyan fotóstúdiót, ahol egy egyszerű fehér háttér előtt fényképeznek minket, s majd esetleg számítógéppel pótolják a hiányosságokat. Életem a képszerkesztés, ezért pontosan tudom, hogy mennyire nehéz jól csinálni. Én pedig nem bízom akárki képességeiben. Marad tehát az egyetlen lehetséges megoldás: irány a Főváros! Még egy jó cukrászda is beleférhet a napba, hiszen a fotóstúdiót egy-két órára bérli az ember. Legalábbis az óradíjas elszámolásból erre tudok következtetni.

Fotóstúdió és a választási szempontok

Persze már a legelején felmerült egy másik szempont is. Sajnos nekünk nincsen profi felszerelésünk, és őszintén szólva, nem is tudnánk őket használni. Ezért egy fényképésszel is felszerelt helyre volt szükségünk, vagy egy olyan fotósra, aki bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között hozni tudja azt a hangulatot a fényképeken, amit elképzeltem. Kreatív ember lévén számomra nagyon fontos az, hogy amit elképzelek, az olyan is legyen. Ez nehéz, ha több agyat kell összehangolni, de a jó portfólió segít benne. Már most tudom, pedig még nem aktuális, ki lesz az esküvői fényképészünk. Hogy miért? Mert pontosan olyan hangulatú és esztétikájú képekre vágyom, amilyeneket ő készít. Ez az Anyukámmal való közös fotózásnál is igaz! Minden a képek hangulatán áll vagy bukik, s én örök emlékekre vágyom. És sajnos magasra teszem a lécet mindenben! Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor valóságos hangulatgyilkossá válok.

fotostudio-pic2

Anya persze ekkor még semmi se tudott a terveimről. Titokban kerestem fotóstúdiót, szerveztem le azt a fényképészt, akinek a képei magával ragadtak, s emellett a frizurában, sminkben is segíti tud nekünk. Reménykedtem, hogy senki sem veszi majd zokon, hogy csak kettőnknek szánom ezt az alkalmat. De, hát ez az én Anyák napi ajándékom! Nem állíthat meg senki abban, hogy megvalósítsam! Ráadásul, amióta elterjedtek a mobiltelefonok, gyakorlatilag egy fényképet se nyomtattak ki a szüleim. Az utolsó igazi, nyomtatott fényképek gyerekkorunkban készültek rólunk, s annak már több, mint tizenöt éve (az én próbálkozásaim nem számítanak).

A kiválasztott fotóstúdió

És hova érkeztünk pontosan? Hát a https://www.g3studio.hu stúdióra esett a választásom, mert a honlapjuk szerint jól felszerelt, tágas, fényes, és persze a képek alapján igencsak fiatalos. Na meg persze könnyen megoldható a parkolás a környéken! Továbbá nem kellett sokat lépcsőzni, ami igencsak megkönnyebbülés volt az Édesanyámnak. Fiatalos, simán letagadhatna tíz évet, de sajnos a térdeit megviselte az életem át tartó munka. Minden esetre ebből a szempontból pirospont volt a hely! Mindenki gyorsan megtalálta, s gyorsan be is rendezkedtünk a stúdióban. A fényképészünk úgy mozgott, sürgött-forgott, mintha már járt volna itt. Nem ez volt a helyzet, hanem csak az egyértelműség. Semmit se kellett keresni. Minden, amit kértünk, igényeltünk, ott volt. Ehhez már előre megkaptam a listát a szakemberünktől, s mindent biztosítani tudtak, így egyikünknek sem kellett bőrönddel érkeznie a helyszínre.

fotostudio-pic1

Fotóstúdió vs. hangulat

A természetben készített fényképeket semmi sem tudja felülmúlni, de mivel mi nem csak vidéken, hanem az Alföld kellős közepén lakunk, nehéz lélegzetelállító helyet találni, s olyan napra időzíteni a dolgokat, amikor az időjárás nem mossa el az egész napi programot. A művi környezetben, ha jó a fényképész, akkor ugyanúgy áttudja adni a hangulatot, ami pedig belső tér ide vagy oda, nagyon jó volt. Szerintem Anyukám önbizalmának is jót tett, hogy profi helyen, profi által készített képeken láthatja viszont magát. Ráadásul ő egy annyira nyitott ember, hogy az alkalom végére mindenki az ismerőse lett. Amíg én azon stresszeltem, hogy minden meglegyen, és jó legyen, addig ő jókedvet varázsolt oda nekünk. Főleg akkor indult be igazán a dolog, amikor megmutattam neki a videót, hogyan kell pózolni egy anya-lánya fotózáson. Onnantól kezdve csak nevetés volt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük